Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magas Tátra és a Szlovák Paradicsom

Magashegyi és szurdoktúra

"A teremtés hetedik napján az Úr leült pihenni, és gondolkodni kezdett a művén. Úgy tűnt neki, hogy ebből a világból még hiányzik valami. Ezért magához intette a legügyesebb angyalát és meghagyta neki, hogy szórjon szét még a világban egy zsákra való természeti szépséget. Az angyal úgy is tett, sorjában szépítgette a világ tájait, végül elért a tátrai csúcsokhoz. Mivel rosszul mérte fel magasságukat, az egyikbe beleakadt a szárnya, a zsákja meg kiszakadt, így ide, a sziklás csúcsokra szóródtak a gyönyörű erdők, rétek, hegyi patakok és tavak. A zsákból kiszabadult mormoták, zergék, szarvasok és a sok más állat szétszaladt a bércek között. A hegységnek, amelyet később Tátrának neveztek el, így annyi természeti szépség jutott, mint kevés más hegységnek a világon."

A túra programja

1.nap: Óriás vízesés

Délután érkezünk ebbe a csodálatos környezetbe, Ótátrafüredre. Fogjuk hátizsákjainkat és pár perc alatt már a sikló állomásán vagyunk. 354 m szintkülönbséget teszünk meg ezzel az érdekes járgánnyal, mire elérjük a Tarajkát (1255m), ahol elfoglaljuk szálláshelyünket, tiszta időben pedig még megcsodálhatjuk a Tátra második legmagasabb pontját, a Lomnici-csúcsot. Még lesz idő lemenni egy kicsit a Kis-Tarpatakhoz ahol a XIX. század első felében rezet és aranyat bányásztak. Ismerkedünk a környezettel és az ott élő kis állatokkal. A völgy alsó erdővel borított küszöbén esik le az Óriási-vízesés, ahová könnyű szerrel ellátogathatunk.

2. nap: Erdőhatár fölött

Mai túránk célpontja a tengerszint feletti 2000 m, ahol a Téry menedékházban pihenhetjük ki az út fáradalmait. A jó hír az, hogy a túra megszakítható félúton és kellemes, kényelmes helyen tanyázhat az, aki nem szeretne tovább jönni. A zöld jelzésű ösvényen a Zamkovszky-menedékháznál lépünk be a völgybe. A házban olyan finomságokat ehetünk, mint pl. lekváros és mákos gőzgombóc és kakaó. De persze van felnőtt hűsítő ital is. Érhető, ha esetleg ez csábítóbb, mint utunk második szakasza. Ezt követően érjük majd el a törpefenyvest. Felette találjuk a két hatalmas teraszt, a Nagy-kaptatót és a Kis-kaptatót. (No, vajon miért hívják így?) Ezeket leküzdve az ösvény a hegymászók által kedvelt Sárga-fal alatt halad el és megérkezünk a Téry-házhoz, egy holdbéli tájra. A legmagasabban fekvő egész évben üzemelő menedékházat (2015) 1889-ben építették a Szepesi-Öt-tó környékén. A völgyzárlatot a Közép-orom, a Jég-völgyi-csúcs (a Magas-Tátra harmadik legmagasabb csúcsa) és a Lomnici-csúcs uralják. Ugyanezen az úton megyünk vissza is. Vacsorára akár finom vadételeket is rendelhetünk a menedékház konyhájáról. Megdolgoztunk érte.

3.nap: Óriásjátszótér

A "Nagy fehér víz" a Szlovák paradicsom legromantikusabb szorosa. A patak medrében, mint egy óriás játszótéren, úgy mászkálhatunk fapallókon, ugrálhatunk át a köveken, hogy vizesek ne legyünk. Kevesen szokták megúszni szárazon, érdemes cserezoknit hozni. A játék mellett gyönyörködhetünk az egymást követő 7 vízesésben. Természetesen mindegyiknek más a neve, ezeket majd a helyszínen eláruljuk. Az Ablakocskás vízesés melletti óriási létra tetején jobbnál jobb fotókat készíthetünk, persze csak ha a mögöttünk jövő turisták értékelik a művészi hajlamunkat.
A túra időtartama kb. 4 óra. A szintkülönbséget főleg létrákon tesszük meg felfelé, km-ben nem jelentős. Lefele erdei ösvényen jövünk.

Túra után indulunk haza. Útközben egy gerendákból épült hangulatos étteremben ehetünk szlovák ételkülönlegességeket.

Uticél:
Szlovákia, Magas Tátra és a Szlovák Paradicsom

A túra időpontja:
2011. január 21-23.
2011. február 11-13. .

Utazás:Egyénileg (az autókat segítünk összeszervezni)

Szállás:
Menedékházban

Részvételi díj:
19.000 Ft

Az ár tartalmazza:
A túravezetői díjat, a szervezés költségeit

Az ár nem tartalmazza:
Az utazást és az ehhez kapcsolódó díjakat, a szállás költségeit, az étkezéseket, és az extrémsport biztosítást

Szükséges felszerelés: túraruházat, 20-30 l-es hátizsák

A túra nehézségi foka, fizikai megterhelés:
fizikailag és technikailag nem nehéz túra, ajánljuk kezdő túrázóknak, családoknak nagyobb gyerekekkel.

Egyéb:
Személyes konzultáció utazás előtt.

Jelentkezés:
Ha szeretne jelentkezni erre a túrára, kattintson ide

Időjárás

met

Útvonaltervező

michelin útvonalkereső

Alpok


Nagyobb térképre váltás

Himalája


Mont everest nagyobb térképen való megjelenítése
fotógalĂ©ria kapcsolat oldaltĂ©rkĂ©p
Családi kalandozások Himalája túrák Hamarosan... Csúcsélmények az Alpokban

| főoldal | fotógaléria | kapcsolat | oldaltérkép |
Copyryrght © 2009 Minden jog fenntartva. Frissítve: 2011-01-11